Jellemző tendencia, hogy az Egyetemen kutatási tevékenység keretében fejlesztett találmányok nem jutnak el addig a technológiai érettségi szintig (TRL), ahol üzleti hasznosíthatóságuk bizonyítottá válhat. Legtöbb esetben hiába rendelkeznek komoly hasznosíthatósági potenciállal, értékesítésüknek komoly gátat szab az alacsony technológiai érettség. Ezt a fejlesztési lépést a külső partnerek – vállalati együttműködők, befektetők – még nem, az alapkutatási – zömmel pályázati – programok már nem finanszírozzák, miközben a szellemi termék piacra vitelét, értékesítését legtöbbször ellehetetleníti a magas üzleti kockázat. A tapasztalható finanszírozási rés, a hasznosíthatósághoz szükséges célirányos fejlesztések, bizonyítások pénzügyi hátterét leghatékonyabban egy e céllal létrehozott, önálló pénzügyi alappal lehet megvalósítani. 

A PTE-n a Proof of Concept (PoC) Alap teszi lehetővé a termékek, szolgáltatások validációját és fejlesztését az ötlet szinttől a magasabb TRL szintekig három kategóriában, oly módon, hogy az felkeltse a potenciális licencia-hasznosítók és külső befektetők érdeklődését. A 2024-ben kiírt felhívás keretében az Egyetem UQA forrásból 30 db. projektet támogatott 210 MFt összeggel. A projektek lezárásának véghatárideje: 2025. november 30., illetőleg 2026. február 28-i zárással tervezhetők.

Mi is az a Proof of Concept?

A PoC kutatókat és kutatócsoportokat támogató program, akiknek célja, hogy a kutatási eredményeik felhasználásával új termékek, eljárások fejlesztése valósulhasson meg oly módon, hogy az felkeltse a potenciális licencia-hasznosítók és külső befektetők érdeklődését, vagy alkalmassá váljon spin-off vállalkozásba történő kihelyezésre.

Lényegében egy módszertan, egy eszköz az ötletek megvalósíthatóságának és hatékonyságának tesztelésére még az éles bevezetés előtt. Ez a fajta kísérlet lehetővé teszi egy ötlet tesztelését kontrollált feltételek mellett, így be lehet azonosítani a lehetséges problémákat és kockázatokat, valamint fel lehet mérni a megvalósíthatóságot.

Miért érdemes a Proof of Concept-et alkalmazni?

Kockázatcsökkentés. A PoC alkalmazása lehetővé teszi a potenciális problémák és kockázatok korai felismerését. Ennek köszönhetően még idejében meg lehet őket oldani, mielőtt óriási fennakadásokat okoznának a teljes projekt bevezetésekor.

Erőforrás-optimalizálás. A PoC alkalmazásával pontosabban meghatározhatók a szükséges erőforrások, akár pénzügyi, emberi vagy technológiai forrásokról van szó.

Hogyan segíti elő a PoC program a kutatási eredmények hasznosítását?

  • Legfeljebb 20 MFt támogatás 18 hónapra a továbbfejlesztést célzó projekt megvalósítására.
  • Innovációs, üzleti és iparjogvédelmi ismeretek bővítését célzó képzés nyújtása a kutatók részére.
  • A potenciális felhasználókkal, vevőkkel, finanszírozókkal való egyeztetés során közelebb kerülés a piaci igényekhez és lehetőségekhez.