Erre keres és ad korszerűen izgalmas megoldást a Smart University program két „kiemelt projektje” is, jelesül a jog és adminisztráció alkalmazási területéről.
 

A mesterséges intelligencia a jogi munkában is teret hódít, már ma is hatékonyan alkalmazható nagy mennyiségű jogi dokumentum feldolgozására, legyen szó jogszabályokról, bírósági határozatokról vagy közigazgatási döntésekről. Sőt, a mesterséges intelligencia előnyei például a magyar jogi adatbázisok közül a zászlóshajójának számító Jogtárba is beépültek. Ilyen MI-alapú funkció a döntvénykeresőben található pertárgykereső, az anonimizált bírósági határozatok esetében az automatizált kivonatok, valamint a szerkezeti egységek megjelenítése.
 

Izgalmas kérdés, ezek után milyen nóvumot hoz a „JogASZ: MI áll a döntéseid mögött!” talányos címen jegyzett egyetemi fejlesztés.
Abból a tényből és felismerésből indul ki, hogy a magyar nyelvű jogi szövegek feldolgozására nincs megfelelően finomhangolt nyelvi modell, a jogi asszisztensek hiányoznak a hazai gyakorlatból. A projekt célja egy magyar nyelvű jogi asszisztens rendszer kifejlesztése modern nagy nyelvi modellek (LLM) és Retriaeval-Augmented Generation (RAG) architektúra alkalmazásával, így az képes jogi szövegek feldolgozására és értelmezésére.
 

Ahogy a mesterséges intelligencia egyre inkább beépül életünk különböző területeire, a naprakész, pontos információk iránti igény egyre fontosabbá válik. A RAG ezt az igényt a nyelvi modellek hatalmas tudása és a valós idejű, tényszerű információk közötti szakadék áthidalásával elégíti ki. Azáltal, hogy a mesterséges intelligencia válaszait külső adatforrásokra alapozza, a RAG kiküszöböli a hagyományos nyelvi modellek legfontosabb korlátait, például az elavult információkat és a hallucinációkat. Amikor kérdést tesznek fel neki, nem csak a memóriájára hagyatkozik (mint a hagyományos mesterséges intelligencia modellek), hanem aktívan keres egy hatalmas, naprakész információkból álló könyvtárban, hogy a lehető legpontosabb és legrelevánsabb választ adja. Ez a megközelítés lehetővé teszi, hogy a mesterséges intelligencia rendszerek naprakészek maradjanak a gyorsan változó információkkal, és kontextusnak megfelelőbb válaszokat adjanak.
 

A JogASZ projekt vezetője Karsa Róbert, a TTK oktatója, így nyilatkozik a fejlesztésről.
„Fő tevékenységeink: nyílt súlyú (Llama/Gemma) modellek és beágyazó modellek (ModernBert) finomhangolása magyar jogi szövegeken. A finomhangoláshoz szintetikus adatkat tervezünk létrehozni, ezek egyrészt érvelési minták kinyerését jelentik bírósági/hatósági döntésekből a modell további tanításához; másrészt joganyagokból és döntésekből nyert kérdés válasz párokat jelentenek. Létrehozunk egy RAG alapú rendszert (frontend, backend, hibrid vektoradatbázis) Google Cloud környezetben.
Amit eredményként várunk, az egy funkcionális jogi asszisztens prototípus, a magyar jogi nyelvhez illesztett mesterséges intelligencia alkalmazás, amely a jogi oktatásban, kutatásban, igazgatásban, közigazgatásban és üzleti jogban egyaránt hasznos. Versenyképes, új tudásvagyon jön létre, egyedi modell és architektúra révén.
A projekt hazai viszonylatban elsőként célozza meg a magyar jogi nyelv feldolgozására specializált, nyílt súlyú LLM és RAG-alapú rendszer kifejlesztését és nemzetközi szinten is újszerű megközelítést képvisel az érvelési minták gépi tanításba illesztése.”